2019. szeptember 8., vasárnap

Ausztria, Dürnstein,2019, SzG3


10. nap első helyszíne

Dürnsteinben is már többször jártunk, most igazából az adta az apropót, hogy 1. nem igazán számított, hogy mikorra érünk este haza, 2. Amúgy is ezen a parton akartunk maradni, egyrészt, hogy a délutáni bécsi csúcsforgalmat kikerüljük, valamint az utolsó célpont (a Hirschtetten kertek) is ezen az oldalon található. Amúgy meg a Wachau nagyon szép és Kremstől már elérhető az S5 gyorsforgalmi út, onnan pedig gyorsan lehet haladni.
Dürnstein egyébként a szép fekvésén túl arról nevezetes, hogy itt fogták el a hazafelé tartó Oroszlánszívű Richárdot és tartották fogva az osztrákok. A várat már korábban megnéztük, így csak a városkában sétáltunk egy jót. Odafelé a városon keresztül, visszafelé a Duna-parton. Nagyon szép és barátságos városka. A közepén található a Stift Dürnstein, az is nagyon szép, érdemes megnézni, a templom kilátó teraszáról nagyon jó a kilátás a Dunára (belépődíj van).
Fontos: az országút a város alatt megy át egy alagúton, parkolók az alagút két végén vannak, a városkába nem lehet behajtani. Parkolási díj van és ezt egy rolleres ellenőr folyamatosan ellenőrzi. 

beszámoló fotóalbuma ITT látható!

Vissza a főoldalra (katalógus)


















A Duna wachaui szakasza Dürnstein felett:







Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése